Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vérek és poénok

2015.11.22

 

A hazai színházi életben igencsak jelentős esttel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Yorick Stúdió. A Sebestyén Aba által alapított és vezetett marosvásárhelyi zsebszínház, amely az elmúlt egy évtized alatt igen sikeres, érdekes, egyedi, provokatív és kortárs előadásokkal érdemelte ki hírnevét ezúttal – november 11-én, szerdán – két produkciót is műsorra tűzott. Mindkettő kortárs, fiatal marosvásárhelyi drámaíró alkotása és mindkettő ősbemutató!

 

A szerdai délutánt kronológiai sorrendben a Hentesek című, telt házas előadás nyitotta délután 6 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában. Írója, Szabó Róbert Csaba, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője mindeddig prózaíróként volt ismeretes a hazai közönség előtt, ezúttal – ismert stílusában – drámaíróként is bemutatkozott. Mint azt az előzetesben is megjelentettük, a mű az egykori párizsi Théâtre du Grand-Guignol világát idézi, és nem véletlenül. Az alkotás és a Sebestyén Aba által rendezett előadás egyaránt abszurd, groteszk, humorban bővelkedő és kegyetlen, nagyszerű színészi alakítások jellemzik. A mű alaptörténete szerint két hentes – a szaki Béla bá' (Ördög Miklós Levente) és fiatal segédje (Bálint Örs) zsíros fizetést követően egy rémszínházba érkezik, ahol fogadja őket a teátrum igazgatója, két művésze, dramaturgja. Casting következik, amelyen az oda érkező hullajelölteket kérdezgetik – mígnem kiderül: az esti előadás fő attrakciójaként egy embert fognak feltrancsírozni. Számos csavaron keresztül jut el az előadás az általunk el nem árulandó végkifejletig, és ezen csavarok, illetve maga a szűken vett cselekmény is a helyzet- és jellemkomikum nagyszerű kifejtésére ad lehetőséget, amelyet a – nagyrészt színművészetis hallgatókból álló – szereplőgárda nem is mulaszt el. A néhol egészen beteggé váló, pörgős és igen jó dialógusokban gazdag, ugyanakkor dramaturgiájában meglehetősen kusza produkció nem szűkölködött a könnyes nevetés pillanataiban, a játszók ezúttal igencsak kitettek magukért, akár az Ördög Miklós Levente pszichopata, öreg hentesét, akár a Bálint Örs a maga ártatlanságában földbunkó segédjét, akár a Kovács Botond Bobek művész úr névre hallgató alkoholista és frusztrált színészzsenijét vagy a Tollas Gábor által megformált, tipikus iskolázottsággal rendelkező vad kisebbségit tekintjük mércének.

 

A mai marosvásárhelyi kulturális realitásra is számos utalással reflektált az előadás, ami további harsány felröhejek forrása volt, csakúgy mint a szó szerint is nyers pillanatok sokasága, amelyek egyikében például a hentesek darabokra szedtek egy konkrét disznót. Szabó Róbert Csaba drámaírói bemutatkozása sikeresnek mondható, abszurd rémdrámája egy pörgő, humoros, vérbő és sötét előadást eredményezett.

 

A sorrendben második előadásra este 8 órától került sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai, Stúdió 2.1 névre hallgató bábszínházának előadótermében. A MaRó című dráma szerzője az ismert marosvásárhelyi drámaíró, Székely Csaba, aki műveiben eddig is foglalkozott a magyar–román együttélés problematikájával (például a Bányavakság román rendőrének és magyar polgármeste-rének viszonya esetében). A MaRó azonban minden eddigin túltesz. Az Andi Gherghe által rendezett, igencsak egyedi előadás tíz apró, groteszk jelenet egymásutánisága, egy igen kreatív rajzfilm keretei között. A produkciót animáció nyitja, majd zárja – a mennyországba került két magyar unatkozik odafent és szórakoztatásképpen sztorizni kezdenek. Ezen sztorikat jelenítik meg – immár élő színjátszás keretében – az előadás történetei, amelyek szinte pulzálva jutnak el az adott végkifejletekig. A történetek Erdélyben játszódnak, és a román–magyar viszony furcsaságait, jellegzetességeit, a kölcsönös előítéleteket, szokásokat és megszokásokat, gőgöt, komplexusokat, fájdalmakat egyrészt kipellengérezik, másrészt brutális őszinteséggel viszik színpadra magyar és román színészek előadásában. Itt semmi sem tabu, a nem túl polkorrekt mondatok egymás után dörögnek a színpadról, a közönség felszisszenései és végeláthatatlan röhögőgörcsbe fulladása közepette. A produkció agitprop jellege valószínűleg ugyanezen célt szolgálja, kicsit tandráma, kicsit szájbarágó, kicsit magyarázó, de mielőtt mindezekbe temetkezne, egy-egy csavarral újra groteszkké válik, és a tematika mellett önmagát is kifigurázza. Igen jó szöveg és nagyszerű színészi játék jellemzi az előadást, amelynek csúcspontja mindenképpen az a jelenet, amelyben a fiatal székelyföldi lány (Hajdú Imelda e.h.) először viszi haza kolozsvári román barátját (Ştefan Mura), hogy egy kedélyes családi ebéd keretében bemutassa őt a szüleinek (Nagy István és Fodor Piroska). A történet bicskásan evidens végét elképzelhetnénk, de ne tegyük, mert a fentebb említett csavart itt is megtekeri a szerző, amelynek az eredménye egy, a saját röhögőgörcsébe majdnem belefulladó publikum lett. Szimbólumok és apró gesztusok sokasága emeli el az előadást a hasonló tematikával íródott, mindenképpen és enyhén erőszakosan okító jelleggel rendelkező produkcióktól. Az igen súlyos és aktuális mondandót könnyed, pörgő és humorban bővelkedő előadásmódban tálaló ősbemutatón vehettünk részt és vehetnek részt mindazok – magyarok és románok egyaránt – akik elfogadják a szélesebb perspektívát és hajlandóak szembenézni saját negatívumaikkal.

 

A Yorick Stúdió ezúttal is méltónak bizonyult jól megérdemelt hírnevéhez, emlékezetes színházi estben részesítette közönségét. Gratulálunk a tízéves fennálláshoz, évfordulóhoz és jó előadásokban gazdag további évezredet kívánunk!

 

 

Szabó Róbert Csaba: Hentesek. Az előadás szereplői: Ördög Miklós Levente, Bálint Örs e.h., Gaál Attila Csaba e.h., Kovács Botond, Esti Norbert e.h., Hollai-Heiser Anna e.h., Tollas Gábor, Barabás Hunor e.h. és Horváth Anna e.h. Közreműködnek: Horváth Kriszta, Mátyási Katalin, Böjthe Róbert Zoltán, Jancsó Előd, Szabó János Szilárd. Rendezte: Sebestyén Aba. Díszlet-jelmez: II. év látványtervező osztály (Lokodi Anna Aletta, Szőke Zsuzsi, Nagy Eszter, Czirják Beatrix, Bereczki Botond) osztályvezető tanár: Bartha József. Koreográfus: Györfi Csaba. Zene: B. Szabó Zsolt. Dramaturg, rendezőasszisztens: Nagy Sári e.h. Ügyelő: Mixtai Péter.

 

 

Székely Csaba: MaRó. Az előadás szereplői: Raisa Ané, Benedek Botond Farkas, Ciugulitu Csaba, Fodor Piroska, Hajdu Imelda e.h., Ştefan Mura és Nagy István. Rendezte: Andi Gherghe. Látványtervező: Adrian Ganea.

Szerző

K. Nagy Botond

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Лучшие фильмы онлайн

(AnthonyCor, 2019.08.19 22:42)

привет, вот очень интересная инфа

http://opxk.megogofjgysuper.site/82254-drevnie-miry-bbc-smotret-onlajn.html - древние миры bbc смотреть онлайн
http://gdink.megogofjgysuper.site/00228-kino-gruppa-klipy-smotret-onlajn-besplatno-v.html - кино группа клипы смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве
http://dhnkci.megogofjgysuper.site/67049-smotret-serial-onlajn-v-hd-vikingi.html - смотреть сериал онлайн в hd викинги
http://ohkmhc.megogofjgysuper.site/38306-skachat-sverhestestvennoe-na-telefon-11-sezon.html - скачать сверхъестественное на телефон 11 сезон
http://megogofjgysuper.site/55519-metod-vse-serii-smotret-besplatno-s-habenskim.html - метод все серии смотреть бесплатно с хабенским
http://acnfio.megogofjgysuper.site/55177-kosti-5-sezon-onlajn-besplatno-smotret.html - кости 5 сезон онлайн бесплатно смотреть
http://opxk.megogofjgysuper.site/37944-kinogo-elementarno.html - киного элементарно
http://opxk.megogofjgysuper.site/19868-lostfilm.html - лостфильм
http://dhnkci.megogofjgysuper.site/91563-uzhasy-2017-v-horoshem-kachestve-hd-720.html - ужасы 2017 в хорошем качестве hd 720
http://megogofjgysuper.site/79678-skachat-film-vyzhivaja-s-volkami-2007-torrent.html - скачать фильм выживая с волками 2007 торрент

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(AnthonyCor, 2019.08.15 11:59)

привет, вот очень интересная инфа

http://mnidg.tv-kinordcnmisha.site/27077-skachat-vinovataja-tuchka.html - скачать виноватая тучка
http://snii.tv-kinordcnmisha.site/61075-skachat-pesnju-parodija-mezhdu-nami-taet-led.html - скачать песню пародия между нами тает лед
http://knht.filmsmyqvnik.site/11928-skachat-torrent-strashnaja-krasavica - скачать торрент страшная красавица
http://gvnmih.tv-kinordcnmisha.site/95731-skachat-klip-shalunja-osen.html - скачать клип шалунья осень
http://tnlrxp.filmsmyqvnik.site/81633-alisher-fajz-kliplari.html - алишер файз клиплари
http://nmttqb.filmsmyqvnik.site/28727-skachat-film-tri-metra-nad-urovnem-neba-besplatno.html - скачать фильм три метра над уровнем неба бесплатно в хорошем качестве
http://gvnmih.tv-kinordcnmisha.site/82757-skachat-ruslan-i-ljudmila-multfilm.html - скачать руслан и людмила мультфильм
http://yjti.tv-kinordcnmisha.site/98647-shahrier-davlatov-skachat-besplatno.html - шахриер давлатов скачать бесплатно
http://lgll.tv-kinordcnmisha.site/60107-besplatno-skachat-russkij-boevik-kino.html - бесплатно скачать русский боевик кино
http://mtip.tv-kinordcnmisha.site/36799-skachat-video-pozdravlenie-ot-putina-s-dnem-rozhdenija.html - скачать видео поздравление от путина с днем рождения по именам

Лучшие фильмы онлайн

(AnthonyCor, 2019.08.14 11:39)

Всем привет, советую посмотреть - НЕ ПОЖАЛЕЕТЕ

http://amediatekarhcwdima.site/70794-chuzhoj-rajon-sezon-2-serija-28.html - чужой район сезон 2 серия 28
http://lidl.amediatekarhcwdima.site/65674-skachat-multfilm-karlson.html - скачать мультфильм карлсон
http://edhoo.amediatekarhcwdima.site/18823-polnyj-raskolbas-skachat-torrent-v-horoshem-kachestve.html - полный расколбас скачать торрент в хорошем качестве
http://dfph.amediatekarhcwdima.site/50721-vo-vse-tjazhkie-lostfilm-smotret.html - во все тяжкие lostfilm смотреть
http://nrtzc.filmonlinehdtv.site/34171-luchshie-kino-novinki-2017-spisok.html - лучшие кино новинки 2017 список
http://mkjnan.filmonlinehdtv.site/83887-filmy-2017-smotret-onlajn-besplatno-polnyj-film.html - фильмы 2017 смотреть онлайн бесплатно полный фильм новинки
http://lidl.amediatekarhcwdima.site/72783-skachat-betmen-i-robin-cherez-torrent.html - скачать бэтмен и робин через торрент
http://mkjnan.filmonlinehdtv.site/10728-onlajn-sovetskie-boeviki-smotret-besplatno.html - онлайн советские боевики смотреть бесплатно
http://ynfni.amediatekarhcwdima.site/05955-niti-sudby-serial-1-serija-1-sezon.html - нити судьбы сериал 1 серия 1 сезон
http://kpnov.amediatekarhcwdima.site/22392-smotret-serial-igra-prestolov-vse-sezony-lostfilm.html - смотреть сериал игра престолов все сезоны лостфильм

Классные фильмы онлайн смотреть

(AnthonyCor, 2019.08.12 17:11)

Вот что интересного удалось найти, заходим и смотрим

http://filmsthvseriay.site/92506-skachat-novyj-indijskij-film.html - скачать новый индийский фильм
http://kvlp.filmsthvseriay.site/07113-mikki-maus-skachat-besplatno-multik.html - микки маус скачать бесплатно мультик
http://filmsthvseriay.site/07639-anime-volejbol-subtitry-1-sezon.html - аниме волейбол субтитры 1 сезон
http://pwlk.filmsthvseriay.site/62729-7-smertnyh-grehov-skachat-torrent.html - 7 смертных грехов скачать торрент
http://iilxna.filmsthvseriay.site/92229-skachat-plohie-parni-2-torrent.html - скачать плохие парни 2 торрент
http://lztzj.filmsthvseriay.site/53153-skachat-krug-film.html - скачать круг фильм
http://lztzj.filmsthvseriay.site/95010-planeta-zemlja-vvs-smotret-v-horoshem-kachestve.html - планета земля ввс смотреть в хорошем качестве 720
http://seto.filmsthvseriay.site/33000-serial-ljubov-moja-skachat-torrent.html - сериал любовь моя скачать торрент
http://seto.filmsthvseriay.site/89464-skachat-olga-1-serija-skachat.html - скачать ольга 1 серия скачать
http://rioh.filmsthvseriay.site/26125-moskva-slezam-ne-verit-torrent.html - москва слезам не верит торрент

Бесплатное кино смотреть онлайн

(AnthonyCor, 2019.08.10 11:02)

Вот что интересного удалось найти, заходим и смотрим

http://nokm.superfilmkbzosmotr.site/16771-igra-prestolov-skachat-torrent-2-sezon.html - игра престолов скачать торрент 2 сезон
http://mihnoi.superfilmkbzosmotr.site/79672-porno-besplatno-seks-maloletki.html - порно бесплатно секс малолетки
http://ihkq.superfilmkbzosmotr.site/78166-telo-film-2012-torrent.html - тело фильм 2012 торрент
http://mihnoi.superfilmkbzosmotr.site/63869-skachat-serial-chuma.html - скачать сериал чума
http://nokm.superfilmkbzosmotr.site/58321-grimm-3-sezon-skachat-besplatno.html - гримм 3 сезон скачать бесплатно
http://ydlm.superfilmkbzosmotr.site/55292-skachat-filmy-boeviki-besplatno-cherez-torrent.html - скачать фильмы боевики бесплатно через торрент
http://mdot.superfilmkbzosmotr.site/78756-temnee-nochi-skachat-torrent-2014.html - темнее ночи скачать торрент 2014
http://fvkni.superfilmkbzosmotr.site/64601-skachat-torrent-mstiteli-1080.html - скачать торрент мстители 1080
http://nokm.superfilmkbzosmotr.site/41669-disnej-multfilmy-skachat-torrent.html - дисней мультфильмы скачать торрент
http://ihkq.superfilmkbzosmotr.site/33959-skachat-vosstavshij-iz-ada-film.html - скачать восставший из ада фильм

Самые лучшие фильмы смотреть онлайн

(AnthonyCor, 2019.08.07 11:53)

Вот что интересного удалось найти, заходим и смотрим

http://onvyo.svoekinophutonline.xyz/60184-skachat-film-bez-prava-na-vybor-cherez.html - скачать фильм без права на выбор через торрент бесплатно в хорошем качестве
http://ndjn.svoekinophutonline.xyz/47293-skachat-hodjachie-mertvecy-1-sezon-v-horoshem-kachestve.html - скачать ходячие мертвецы 1 сезон в хорошем качестве через торрент
http://svoekinophutonline.xyz/84471-parazit-anime-anidab.html - паразит аниме анидаб
http://onvyo.svoekinophutonline.xyz/28243-sanktum-skachat-cherez-torrent-v-horoshem-kachestve.html - санктум скачать через торрент в хорошем качестве
http://aidz.svoekinophutonline.xyz/13631-pinokkio-skachat-torrent.html - пиноккио скачать торрент
http://aint.svoekinophutonline.xyz/13034-film-kingsman-skachat-torrent.html - фильм kingsman скачать торрент
http://aidz.svoekinophutonline.xyz/02246-rokovoe-chislo-23-torrent.html - роковое число 23 торрент
http://svoekinophutonline.xyz/80670-otbrosy-torrent-4-sezon.html - отбросы торрент 4 сезон
http://svoekinophutonline.xyz/90858-skachat-serial-fizruk-2-sezon-2-serija.html - скачать сериал физрук 2 сезон 2 серия
http://kspvcd.svoekinophutonline.xyz/15339-skachat-torrent-krepkij-oreshek-2.html - скачать торрент крепкий орешек 2

Классные фильмы онлайн смотреть

(AnthonyCor, 2019.08.06 21:21)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

http://knmew.vsefilmqgeuoonline.xyz/38946-skachat-film-sumerki-torrent.html - скачать фильм сумерки торрент
http://olohnn.vsefilmqgeuoonline.xyz/79552-kljuch-ot-vseh-dverej-skachat-torrent.html - ключ от всех дверей скачать торрент
http://ilym.vsefilmqgeuoonline.xyz/65371-film-poputchik-2007-skachat-torrent.html - фильм попутчик 2007 скачать торрент
http://iexid.vsefilmqgeuoonline.xyz/41902-morskaja-policija-specotdel-8-sezon-smotret-onlajn.html - морская полиция спецотдел 8 сезон смотреть онлайн перевод многоголосый
http://iexid.vsefilmqgeuoonline.xyz/91447-skachat-torrent-kak-otdelatsja-ot-parnja.html - скачать торрент как отделаться от парня за 10 дней
http://fhonqp.vsefilmqgeuoonline.xyz/38774-skachat-torrent-neulovimye-mstiteli.html - скачать торрент неуловимые мстители
http://iexid.vsefilmqgeuoonline.xyz/69417-passazhiry-skachat-torrent-v-horoshem-kachestve.html - пассажиры скачать торрент в хорошем качестве hd 1080
http://ilym.vsefilmqgeuoonline.xyz/80363-demony-da-vinchi-2-sezon-torrent-skachat.html - демоны да винчи 2 сезон торрент скачать
http://fhonqp.vsefilmqgeuoonline.xyz/96107-meshok-jablok-multfilm-skachat-cherez-torrent.html - мешок яблок мультфильм скачать через торрент
http://fhonqp.vsefilmqgeuoonline.xyz/15179-skachat-torrent-gerakl-2014.html - скачать торрент геракл 2014

Самые лучшие фильмы смотреть онлайн

(AnthonyCor, 2019.08.03 00:07)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

http://anfnks.amediatekaaovhseriay.site/94578-smotret-tjudory-4-sezon-5-serija-smotret.html - смотреть тюдоры 4 сезон 5 серия смотреть онлайн в хорошем качестве
http://okivhd.amediatekaaovhseriay.site/62957-gotem-smotret-lostfilm.html - готэм смотреть лостфильм
http://iejk.amediatekaaovhseriay.site/62878-onlajn-film-2017-goda-v-horoshem-kachestve-besplatno.html - онлайн фильм 2017 года в хорошем качестве бесплатно и без регистрации
http://zrofm.amediatekaaovhseriay.site/90839-smotret-klon-7-serija-onlajn-besplatno.html - смотреть клон 7 серия онлайн бесплатно
http://jnztav.amediatekaaovhseriay.site/64415-rossijskie-filmy-2017-smotret-horoshem-kachestve-besplatno.html - российские фильмы 2017 смотреть хорошем качестве бесплатно новинки
http://amediatekaaovhseriay.site/11218-smotret-onlajn-luchshe-pozvonite-solu.html - смотреть онлайн лучше позвоните солу
http://ikvvvz.amediatekaaovhseriay.site/97739-film-2017-smotret-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - фильм 2017 смотреть бесплатно в хорошем качестве hd 720 русский
http://uuneyk.amediatekaaovhseriay.site/67724-serial-viktorija-kinopoisk.html - сериал виктория кинопоиск
http://ikvvvz.amediatekaaovhseriay.site/00758-po-r-nu-h-a-smotret-onlajn.html - по р ну х а смотреть онлайн бесплатно
http://uuneyk.amediatekaaovhseriay.site/07140-naruto-video-skachat.html - наруто видео скачать

Лучшие фильмы онлайн

(AnthonyCor, 2019.08.01 22:03)

Всем привет, советую посмотреть - НЕ ПОЖАЛЕЕТЕ

http://vvnfnf.vsekinoaenwseriay.site/78856-kulak-severnoj-zvezdy.html - кулак северной звезды
http://finbfq.vsekinoaenwseriay.site/49384-1943-serial-smotret-onlajn-v-horoshem-kachestve.html - 1943 сериал смотреть онлайн в хорошем качестве
http://vsekinoaenwseriay.site/63414-smotret-filmy-onlajn-2003-goda.html - смотреть фильмы онлайн 2003 года
http://avthq.vsekinoaenwseriay.site/45960-kino-dlja-vozrastnyh-smotret-onlajn-besplatno-v.html - кино для возрастных смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве
http://wxmg.vsekinoaenwseriay.site/79897-smotret-kino-novinki-kinogo.html - смотреть кино новинки киного
http://avthq.vsekinoaenwseriay.site/09183-filmy-onlajn-smotret-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - фильмы онлайн смотреть бесплатно в хорошем качестве крот все серии
http://udnlgy.vsekinoaenwseriay.site/68940-skachat-besplatno-film-beguschij-po-lezviju-cherez.html - скачать бесплатно фильм бегущий по лезвию через торрент в хорошем качестве
http://vvnfnf.vsekinoaenwseriay.site/18381-zhemchuga-film-2016-smotret-onlajn-besplatno-v.html - жемчуга фильм 2016 смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве
http://finbfq.vsekinoaenwseriay.site/17912-prosmotr-filmov-2016-goda-onlajn-v-horoshem.html - просмотр фильмов 2016 года онлайн в хорошем качестве
http://nuyhj.vsekinoaenwseriay.site/48242-film-janki-pri-dvore-korolja-artura-1995.html - фильм янки при дворе короля артура 1995

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(AnthonyCor, 2019.07.31 12:14)

Вот что интересного удалось найти, заходим и смотрим

http://niidwv.videomorekqfmleon.site/49489-smotret-onlajn-dzhumandzhi-v-horoshem-kachestve-2.html - смотреть онлайн джуманджи в хорошем качестве 2
http://ofglvq.videomorekqfmleon.site/73102-mister-piklz-3-sezon-data-vyhoda-serij.html - мистер пиклз 3 сезон дата выхода серий
http://lseee.videomorekqfmleon.site/56564-smotret-filmy-fantastika-besplatno-i-bez-registracii.html - смотреть фильмы фантастика бесплатно и без регистрации онлайн
http://ofglvq.videomorekqfmleon.site/21035-smotret-moanu-v-horoshem-kachestve.html - смотреть моану в хорошем качестве
http://ofglvq.videomorekqfmleon.site/01787-onlajn-filmy-sssr-komedii.html - онлайн фильмы ссср комедии
http://olmul.videomorekqfmleon.site/45388-besplatno-onlajn-film-2017.html - бесплатно онлайн фильм 2017
http://lseee.videomorekqfmleon.site/37246-fantastika-prikljuchenija-luchshee-smotret-besplatno.html - фантастика приключения лучшее смотреть бесплатно
http://hfcid.videomorekqfmleon.site/57952-tvin-piks-3-serija.html - твин пикс 3 серия
http://videomorekqfmleon.site/55979-russkie-boeviki-2016-onlajn-smotret-besplatno-v.html - русские боевики 2016 онлайн смотреть бесплатно в хорошем качестве
http://auxnti.videomorekqfmleon.site/41194-smotret-filmy-2017-goda-novinki-kotorye-uzhe.html - смотреть фильмы 2017 года новинки которые уже вышли фантастика приключения

Бесплатное кино смотреть онлайн

(AnthonyCor, 2019.07.29 16:49)

Настоятельно рекомендую к просмотру

http://mnoioy.megogoqhhpdom.site/08643-indijskie-filmy-na-russkom-smotret.html - индийские фильмы на русском смотреть
http://megogoqhhpdom.site/87691-pushnoj-18-mne-uzhe-skachat.html - пушной 18 мне уже скачать
http://btvr.megogoqhhpdom.site/58692-nochnaja-smena-onlajn-serial.html - ночная смена онлайн сериал
http://fyflvi.megogoqhhpdom.site/59235-hardkor-film-2015-skachat-torrent.html - хардкор фильм 2015 скачать торрент
http://btvr.megogoqhhpdom.site/10886-v-raju-s-blondinkoj-film-1995.html - в раю с блондинкой фильм 1995
http://megogoqhhpdom.site/87637-skachat-na-telefon-film-maloletka.html - скачать на телефон фильм малолетка
http://oijzko.megogoqhhpdom.site/02827-ledi-bag-i-super-kot-pesnja-brodjaga.html - леди баг и супер кот песня бродяга
http://odgyt.megogoqhhpdom.site/59150-amerikanskij-boevik-kino-skachat.html - американский боевик кино скачать
http://fleg.megogoqhhpdom.site/51349-smotret-filmy-onlajn-besplatno-v-horoshem-kachestve-detektiv.html - смотреть фильмы онлайн бесплатно в хорошем качестве детектив россия
http://xmnl.megogoqhhpdom.site/59050-elvin-grej-dzhanuri-skachat.html - элвин грей джанури скачать

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(Thomassnawn, 2019.07.26 03:52)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

http://dzfy.uzhasitvmqgesilver.site/42859-hilari-i-dzheki-skachat-torrent.html - хилари и джеки скачать торрент
http://qtlv.uzhasitvmqgesilver.site/59399-skachat-besplatno-skazki-krasnoj-pleseni.html - скачать бесплатно сказки красной плесени
http://hoak.uzhasitvmqgesilver.site/14465-klip-dan-balan-skachat-besplatno.html - клип дан балан скачать бесплатно
http://edclr.uzhasitvmqgesilver.site/58055-smotret-emodzhi-film-polnostju-besplatno.html - смотреть эмоджи фильм полностью бесплатно
http://xdlsl.uzhasitvmqgesilver.site/31672-klip-majkla-dzheksona-skachat.html - клип майкла джексона скачать
http://dzfy.uzhasitvmqgesilver.site/20354-dorama-syr-v-myshelovke-3-serija.html - дорама сыр в мышеловке 3 серия
http://nncnqp.uzhasitvmqgesilver.site/89114-naruto-film-7-skachat.html - наруто фильм 7 скачать
http://xdlsl.uzhasitvmqgesilver.site/45265-kak-poigrat-s-drugom-bez-hamachi-v.html - как поиграть с другом без хамачи в майнкрафт
http://ifpeit.uzhasitvmqgesilver.site/47370-skachat-bratja-grimsbi.html - скачать братья гримсби
http://ggdvm.uzhasitvmqgesilver.site/25412-skachat-bts-fire-video.html - скачать bts fire видео

Лучшие фильмы онлайн

(Thomassnawn, 2019.07.24 12:21)

привет, вот очень интересная инфа

http://voisi.filmsmyqvnik.site/73191-kinolive-ogr-zerkalo.html - киноливе огр зеркало
http://hiddtu.filmsmyqvnik.site/29484-uzerli-mehdizade-2016-skachat-besplatno.html - узерли мехдизаде 2016 скачать бесплатно
http://filmsmyqvnik.site/14399-filmy-2017-goda-fantastika-smotret.html - фильмы 2017 года фантастика смотреть
http://hiddtu.filmsmyqvnik.site/72166-piraty-karibskogo-morja-mertvecy-ne-rasskazyvajut-skazki.html - пираты карибского моря мертвецы не рассказывают сказки с хорошей озвучкой
http://nmttqb.filmsmyqvnik.site/03092-morskie-djavoly-2-smerch-skachat.html - морские дьяволы 2 смерч скачать
http://qiim.filmsmyqvnik.site/49320-skachat-ono-v-horoshem-kachestve-2017.html - скачать оно в хорошем качестве 2017
http://filmsmyqvnik.site/02581-film-turist-smotret-onlajn-na-russkom.html - фильм турист смотреть онлайн на русском
http://filmsmyqvnik.site/11059-filmy-detektivy-2017-g-smotret-besplatno-v.html - фильмы детективы 2017 г смотреть бесплатно в хорошем качестве
http://nnfyjx.filmsmyqvnik.site/77665-kieli-neke-indijskij-serial-na-russkom-jazyke-poslednjaja.html - киели неке индийский сериал на русском языке последняя серия
http://tnlrxp.filmsmyqvnik.site/55863-skachat-besplatno-uzbekcha-kliplar-2016.html - скачать бесплатно узбекча клиплар 2016

Бесплатное кино смотреть онлайн

(Thomassnawn, 2019.07.24 08:48)

Настоятельно рекомендую к просмотру

http://fhtaf.tv-kinordcnmisha.site/04453-skachat-cherez-torrent-povorot-ne-tuda.html - скачать через торрент поворот не туда 5 в хорошем качестве
http://yjti.tv-kinordcnmisha.site/42042-melodramy-2016-skachat.html - мелодрамы 2016 скачать
http://fhtaf.tv-kinordcnmisha.site/53235-95-kvartal-poslednij-vypusk-2017-skachat-cherez.html - 95 квартал последний выпуск 2017 скачать через торрент
http://yjti.tv-kinordcnmisha.site/28056-69-serija-ertugrul-na-russkom-jazyke.html - 69 серия эртугрул на русском языке
http://knll.tv-kinordcnmisha.site/65228-tvin-piks-1-serija-1-sezon-skachat.html - твин пикс 1 серия 1 сезон скачать
http://mnidg.tv-kinordcnmisha.site/78442-skachat-zajka-zubi-video.html - скачать зайка зуби видео
http://uemoc.filmsmyqvnik.site/99872-skachat-mod-double-trouble-na-the-binding.html - скачать мод double trouble на the binding of isaac afterbirth
http://mnidg.tv-kinordcnmisha.site/46779-skachat-film-1984.html - скачать фильм 1984
http://fhtaf.tv-kinordcnmisha.site/78298-nevesta-naprokat-torrent-skachat.html - невеста напрокат торрент скачать
http://qbih.tv-kinordcnmisha.site/50142-tini-lav-skachat-besplatno.html - тини лав скачать бесплатно

Самые лучшие фильмы смотреть онлайн

(BrandonOwelo, 2019.07.20 17:45)

Вот что интересного удалось найти, заходим и смотрим

http://letvkinotfqvoonline.ct8.pl/94844-serialy-smotret-onlajn-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - сериалы смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве hd 720
http://multikgqebnik.cba.pl/62361-tatjanin-den-smotret-vse-serii-v-horoshem.html - татьянин день смотреть все серии в хорошем качестве
http://serialfsmqprosmotr.ct8.pl/96021-mentovskie-vojny-smotret-onlajn-vse-serii-podrjad.html - ментовские войны смотреть онлайн все серии подряд
http://seriyakinojvexnik.cba.pl/30201-gorod-boga-2-smotret-onlajn-hd.html - город бога 2 смотреть онлайн hd 720 с хорошим переводом
http://seriyakinojvexnik.cba.pl/54946-skachat-film-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - скачать фильм бесплатно в хорошем качестве hd 720 через торрент
http://kino-teatrdrtagold.ct8.pl/34324-brigada-smotret-onlajn-11-serija.html - бригада смотреть онлайн 11 серия
http://kinotvqpriprosmotr.ct8.pl/80677-odnoserijnye-melodramy-rossija-smotret-onlajn-besplatno.html - односерийные мелодрамы россия смотреть онлайн бесплатно
http://filmikinoarub.ct8.pl/24360-smotret-filmy-onlajn-zvezdnye-vojny-epizod.html - смотреть фильмы онлайн звездные войны эпизод 8 изгой
http://serialfsmqprosmotr.ct8.pl/25758-smotret-film-klim-vse-serii-onlajn-besplatno.html - смотреть фильм клим все серии онлайн бесплатно
http://superfilmedshonline.ct8.pl/19046-gubka-bob-8-sezon-36-serija.html - губка боб 8 сезон 36 серия

Классные фильмы онлайн смотреть

(BrandonOwelo, 2019.07.19 13:09)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

http://seriyakinolxirsmotret.ct8.pl/76143-smotret-film-esli-tolko-onlajn-besplatno-v.html - смотреть фильм если только онлайн бесплатно в хорошем качестве hd 720
http://svoekinoexnssmotret.ct8.pl/02837-smotret-serial-zhenskij-doktor-vse-sezony-v.html - смотреть сериал женский доктор все сезоны в хорошем качестве
http://xfilmslfqudima.cba.pl/49643-smotret-onlajn-fei-barbi.html - смотреть онлайн феи барби
http://tvfilmsfznbsmotr.ct8.pl/80491-smotret-onlajn-film-sotnja.html - смотреть онлайн фильм сотня
http://tvzavrvhdjj.ct8.pl/18941-kino-smotret-besplatno-2016.html - кино смотреть бесплатно 2016
http://kinohabrlzqjsmotr.cba.pl/67750-smotret-filmy-s-dzheki-chanom-v-horoshem-kachestve.html - смотреть фильмы с джеки чаном в хорошем качестве онлайн
http://svoekinoexnssmotret.ct8.pl/53307-50-ottenkov-svobody-smotret-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - 50 оттенков свободы смотреть бесплатно в хорошем качестве полностью
http://xfilmsdmrksilver.cba.pl/94048-komedii-s-evdokimovym-smotret-onlajn-besplatno-v.html - комедии с евдокимовым смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве
http://svoekinoexnssmotret.ct8.pl/40703-novaja-shkola-imperatora-1-sezon.html - новая школа императора 1 сезон
http://cinemaxxyyarplus.ct8.pl/53178-multfilm-dinozavr-2001-skachat-torrent.html - мультфильм динозавр 2001 скачать торрент

Самые лучшие фильмы смотреть онлайн

(BrandonOwelo, 2019.07.19 00:02)

привет, вот очень интересная инфа

http://filmshd1080phfgv.ct8.pl/06248-smotret-fizruk-onlajn-kinogo.html - смотреть физрук онлайн киного
http://xfilmslfqudima.cba.pl/80117-policejskij-s-rublevki-1-sezon-smotret-besplatno.html - полицейский с рублевки 1 сезон смотреть бесплатно в хорошем качестве
http://svoekinoobqbdima.ct8.pl/20620-smotret-onlajn-univer-vse-serii-podrjad-onlajn.html - смотреть онлайн универ все серии подряд онлайн бесплатно
http://superfilmqhzgdom.ct8.pl/56552-smotret-serial-chernye-parusa-v-horoshem-kachestve.html - смотреть сериал черные паруса в хорошем качестве онлайн бесплатно
http://filmhrmjsilver.ct8.pl/73566-paranormalnoe-javlenie-7-smotret-v-horoshem-kachestve.html - паранормальное явление 7 смотреть в хорошем качестве hd 720
http://filmhrmjsilver.ct8.pl/27678-smotret-ko-mne-muhtar-onlajn-besplatno-v.html - смотреть ко мне мухтар онлайн бесплатно в хорошем качестве
http://filmikinoldnoonline.ct8.pl/03245-velikolepnyj-vek-film-smotret-onlajn-besplatno.html - великолепный век фильм смотреть онлайн бесплатно
http://letvkinovqtxi.ct8.pl/10677-smotret-onlajn-velikij-uravnitel-hd.html - смотреть онлайн великий уравнитель hd
http://filmshd1080phfgv.ct8.pl/76126-gorjunov-1-sezon-2-serija.html - горюнов 1 сезон 2 серия
http://travaonlineuypqsmotr.ct8.pl/28984-piraty-karibskogo-morja-1-kinogo.html - пираты карибского моря 1 киного

Бесплатное кино смотреть онлайн

(BrandonOwelo, 2019.07.15 11:32)

привет, вот очень интересная инфа

http://letvkinocohb.ct8.pl/92266-smotret-onlajn-serial-pacienty-1-sezon.html - смотреть онлайн сериал пациенты 1 сезон
http://tvdetkamzrfysmotr.5v.pl/56343-doktor-martin-8-sezon-s-perevodom.html - доктор мартин 8 сезон с переводом
http://cinemaxxauzvt.ct8.pl/96141-igry-prestolov-6-sezon-smotret-1-serija.html - игры престолов 6 сезон смотреть 1 серия
http://cinemaxxauzvt.ct8.pl/89995-igra-prestolov-7-sezon-7-serija-torrent.html - игра престолов 7 сезон 7 серия торрент lostfilm
http://filmshd1080pzvmsmotr.ct8.pl/32092-serial-olga-2-sezon-11-serija-2017-smotret.html - сериал ольга 2 сезон 11 серия 2017 смотреть онлайн в хорошем качестве
http://letvkinocohb.ct8.pl/34826-kasl-smotret-lostfilm.html - касл смотреть лостфильм
http://cinemaxxauzvt.ct8.pl/83623-chuzhestranka-3-sezon-1-serija-skachat-torrent.html - чужестранка 3 сезон 1 серия скачать торрент
http://amediatekaxazomisha.5v.pl/39837-film-delo-chesti-s-1-20-serii-smotret.html - фильм дело чести с 1 20 серии смотреть в хорошем качестве hd 720
http://superfilmgmhtseriay.ct8.pl/23774-otchajannye-domohozjajki-smotret-onlajn-v-horoshem-kachestve.html - отчаянные домохозяйки смотреть онлайн в хорошем качестве 1 сезон
http://superfilmgmhtseriay.ct8.pl/05061-hodjachie-mertvecy-2-sezon-smotret-vse-serii.html - ходячие мертвецы 2 сезон смотреть все серии подряд

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(Aaronscork, 2019.07.13 13:10)

Всем привет, советую посмотреть - НЕ ПОЖАЛЕЕТЕ

http://kinotvaebzleon.cba.pl/31392-pepel-serial-skachat-torrent-vse-serii-v.html - пепел сериал скачать торрент все серии в хорошем качестве
http://superfilmdoscdom.ct8.pl/01217-kosti-serial-kinopoisk.html - кости сериал кинопоиск
http://cinemaxxwxrxsmotret.ct8.pl/81913-poslednij-iz-magikjan-smotret-onlajn-vse-sezony.html - последний из магикян смотреть онлайн все сезоны
http://kino-teatrgjcydima.ct8.pl/68155-smotret-onlajn-serial-flesh-2-sezon.html - смотреть онлайн сериал флэш 2 сезон 2 серия
http://123kinootwionline.ct8.pl/56784-smotret-onlajn-igra-prestolov-vse-sezony-v-kachestve.html - смотреть онлайн игра престолов все сезоны в качестве лостфильм
http://cinemaxxwxrxsmotret.ct8.pl/64337-telohranitel-killera-horoshij-perevod.html - телохранитель киллера хороший перевод
http://123kinoipmjmisha.ct8.pl/70256-olga-2-sezon-1-serija-torrent.html - ольга 2 сезон 1 серия торрент
http://kinoprostormjefplus.ct8.pl/88012-nazhivka-dlja-angela-smotret-onlajn-v-hd.html - наживка для ангела смотреть онлайн в hd
http://tvzavrrwooprosmotr.ct8.pl/74711-smotret-molodezhka-besplatno-v-hd-kachestve-molodezhka.html - смотреть молодежка бесплатно в hd качестве молодежка 3 сезон
http://superfilmdjgponline.ct8.pl/21256-fizruk-1-chast-4-serija.html - физрук 1 часть 4 серия

Классные фильмы онлайн смотреть

(Aaronscork, 2019.07.11 11:49)

Всем привет, советую посмотреть - НЕ ПОЖАЛЕЕТЕ

http://mnogofilmobgwseriay.ct8.pl/91398-kino-russkie-detektivy.html - кино русские детективы
http://vsefilmqcbwoonline.ct8.pl/60102-smotret-filmy-kolombo.html - смотреть фильмы коломбо
http://kino-fsdoymposmotret.ct8.pl/94098-smotret-fantastiku-pro-kosmos-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - смотреть фантастику про космос бесплатно в хорошем качестве 720
http://onlinekinouemkgold.cba.pl/80884-fantastika-i-prikljuchenija-onlajn-bez-registracii-v.html - фантастика и приключения онлайн без регистрации в высоком качестве
http://vsefilmqcbwoonline.ct8.pl/01389-serialy-russkie-smotret-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - сериалы русские смотреть бесплатно в хорошем качестве hd 720
http://vsefilmqcbwoonline.ct8.pl/54716-brosok-kobry-vozmezdie-smotret-onlajn-v.html - бросок кобры возмездие смотреть онлайн в hd 720 качестве бесплатно
http://mnogofilmobgwseriay.ct8.pl/36299-smotret-h-filmy-onlajn-besplatno.html - смотреть х фильмы онлайн бесплатно
http://onlinekinouemkgold.cba.pl/39184-smotret-postal-onlajn-besplatno-v-horoshem-kachestve.html - смотреть постал онлайн бесплатно в хорошем качестве hd 720
http://kino-fsdoymposmotret.ct8.pl/22786-smotret-film-mamina-ljubov-onlajn-besplatno-v.html - смотреть фильм мамина любовь онлайн бесплатно в хорошем качестве
http://tvdetkamsxhsseriay.cba.pl/32815-gostinica-rossija-serial-smotret-onlajn-besplatno-v.html - гостиница россия сериал смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве


1 | 2 | 3 | 4 | 5

Következő »